Noran Libro kiadó, Budapest 2017

Rövid ismertetés a könyv hátsó borítójáról:

A titkos ügynök, Nóra, szövetkezik dél-amerikai alteregójával, Dinával, hogy leleplezzék Argenont, aki világuralomra tör, s ezt az apokaliptikus jövendölések beteljesülését elősegítő ármánykodásával reméli elérni. A fordulatos történetben kulcsszerepet játszik Nóra rendkívüli szellemi képességekkel megáldott autista-savant, felturbózott elméjű fia, Jeremiás, akinek túl lassú az emberi beszéd. Ezért is alkotja meg magának Ezékielt, egy mesterséges intelligenciával rendelkező, tolmácsolni és minden szerverbe betörni képes, baráti státuszra és mesterséges bölcsességre törekvő robotot.

A sci-fi- és „ezoterikus” elemeket sem nélkülöző történet főszereplői azok ellen küzdenek, akik a faji és hitbéli felsőbbrendűség nevében szítanak vallási ellentéteket, tartanak fenn agymosó szektákat, és radikalizálnak jobboldali pártokat, hogy mielőbb beteljesedjen a megjövendölt Armageddon – a Jó és a Gonosz végső küzdelme –, és eljöhessen a Jelenések könyvének menyasszonya.

A lendületes, izgalmas, olvasmányos történet a kém- és lélektani regény művészi ötvözete, amelyben valós elemek keverednek meseszerűekkel, sokszor letehetetlenül.

 

Ajánlók:

 
Bitó László intergalaktikus fantáziaregényt írt. Hősei saját démonjaikkal is szembe szállva vívják mitikus küzdelmüket egy sötét hatalommal. Itt szárnyal a képzelet: a főhős minden szerverbe bejutó kiberzseni, az ő alkotása Ezékiel, a mesterséges intelligenciával rendelkező digitális barát, az apa titkos szervezet guruja, az anya kém. Az olvasó pedig csodálkozik – megnyílt a bőségszaru.
 
Ungvári Tamás író, kritikus, irodalomtörténész
 
A történelem minden korszakának megvoltak és megvannak a maguk gonoszai: tirannusai, despotái, önkényurai. Diktátorai. Arról a gonoszról szólok […], aki elhiszi magáról, hogy szent missziója, történelmi feladata a mindenki más számára kötelező morális korlátok fölé helyezi őt. Csakhogy a morális korlátok átlépéséhez olyan arrogancia szükséges, amely megássa a saját sírját.
 
Bitó László