Ábrahám és Izsák c. regényemben meg akartam érteni és értetni: miként volt képes Ábrahám kést emelni tulajdon fiára. Valóban Istenének engedelmeskedve tette? -merült fel bennem már ifjúkoromban a kérdés, miután tízmilliókat áldoztak föl hamis istenek oltárán. Meg kell szabadulnom az Édenkert vak engedelmességet követelő, mindenható Istenétől, aki megtűr minden kegyetlenséget – a nevében elkövetett embertelenségeket is? Ateistának kell lennem? – töprengtem. Aztán lassan felismertem az ésszel fel nem fogható, csak érzelmi lényünkkel elérhető igaz Transzcendenciát. El kell vetnünk az „oldalborda” és „Éva bűnössége” metaforák kollektív tudatunkban élő, ősi értelmezését, amellyel nehéz elfogadnunk a szent Szűz és a szajha között létező, az igaz nemiségét boldogan vállaló asszonyembert. És ne feledjük: a férfiembert is mindmáig nyomorítja az a bibliai örökség, hogy a munka és a halál isteni átok. Meg hogy uralkodnia kell asszonyán. Ellentétben egy másik bibliai tanítással, amely szerint „lesznek egy testté”. Hát akkor melyik tanítást fogadjuk el?
Ez a bibliai korban játszódó családregény nem csak ebben mutat utat. Az anyátlanul és embertársak nélkül, testvérekként felnőtt, a Kert Urát teremtőjükként istenítő Ádámon, Éván és fiaik tragédiáján keresztül élesebben láthatjuk a felnövekedés és a serdülés, a szerepváltás életünkben és gyermekeink életében még mindig jelenlévő bizonytalanságait, gyötrelmeit. Éva vajúdásának fájdalmait megsokszorozza, hogy nem tudhatja, miként Jöhet ki hatalmasra duzzadt hasából a magzata. És azt sem, hogy meddig mehet el a fiával játszadozó anya. Évának magától kell rájönnie: nincs rendjén, hogy magához engedi a serdülő Káint. Másodszülöttjétől, Ábeltől – aki számára szintén nincsen más asszony – már megtagadja magát, és ez vezet a tragédiához… Valóban Isten volt a Kert Ura, aki védelmébe vette a testvérgyilkost? Ez itt a kérdés. Mert nem elég kimondani, hogy nem lehetett úgy, „ahogy írva vagyon”.
Az évezredeken át bennünk élő mesét nem lehet egyszerűen semmisnek nyilvánítani. Csak helyettesíteni lehet. „Ellenmesével” – ahogy Heller Ágnes nevezi utószavában regényemet.
— Bitó László
Ajánlók és kritikák
Bitó László: Áldott vagy Káin – Eszmények és vágyak története
Ez a regény egy ellenmese: “Nem élettapasztalatainkat, hanem eszményeinket és vágyainkat foglalja történetbe. Azt akarja láttatni velünk, hogy milyenek lehettünk volna.”
—Heller Ágnes
Ez a regény nem próbál beállni a különböző bibliaregények sorába, nem próbálja hősének a Bibliában nem leírt éveit ábrázolni, amiről semmit nem tudunk, csak sejteni lehet, hanem megpróbálja őket más korokkal és azok eszméivel összekapcsolni.
A regény a kiűzetéssel kezdi elmesélni Ádám és Éva fiának történetét. Ábel rátámad apjára, Ádámra, mert féltékeny rá. Legalábbis azt gondolja, hogy őmiatta nem kerülhet közelebb Évához, aki Ádámot és Káint is magához engedi. Ábel azonban csak megsebesíteni tudja apját, mert Káin közbelép és végez vele. A Kert Ura mikor megtudta, hogy Káin megölte öccsét elűzi őt, és így jut el Nód városába, ahol a nők uralkodnak, nem úgy a Kertben, ahol a Kert Urának egyik átka Éva felé az, hogy Ádám uralkodik rajta.
Bitó regénye több esetben is a felvilágosodás gondolatait közvetíti. Az egyik épp a Kert és annak Ura, akiről Káin Nód földjén hall egy történetet, miszerint egy idős ember, Matúzs, egy fiút és egy lányt vitt el egy szigetre. A gyerekek abban a hitben nőnek fel, hogy ők az első emberpár. A másik felvilágosodáshoz kötődő szál a kígyó állati vagy emberi léte. Bitó szerint nem lehetett állat, mert hogyan beszélhette volna rá Éváékat, hogy egyenek a tudás fájából.
Ahogy Heller Ágnes írja a könyv utószavában, ez a regény egy ellenmese. Bitó nem átírni akarja a Bibliát, mert az nem lehetett, úgy ahogy le van írva, hanem megpróbálja helyettesíteni egy ellenmesével.
Lásd még a a kötetről szóló beszélgetést a TV2-ben a videóknál