82. Ünnepi Könyvhét - 2011. június 2-6.
Bitó László több mint kétszáz olvasónak dedikálta legújabb könyvét A Névtelen Evangéliumát június 3-6-a között a budapesti Vörösmarty téren. Korábban megjelent művei iránt is nagy volt az érdeklődés.

 

Konyvhet_2011_1500x2000_-3-1024×767
Konyvhet_2011_1500x2000_-2-1024×767
Konyvhet_2011_1500x2000_-1-1024×767
Konyvhet_2011_1500x2000_-4-1024×767
A Névtelen evangéliuma könyvbemutatója - Fókusz Könyváruház - 2011. június 22.
Bitó László legújabb regényének bemutatóján zsúfolásig megtelt a budapesti Fókusz Könyváruház előadótere. Az eredetileg felkért Gábor György vallásfilozófus sajnálatos balesete okán a bemutató moderátorának fontos szerepét Hegedűs D. Géza színművész vette át. Játékosan, elegánsan sziporkázva hívta a közönséget, hogy felfedezzék együtt a művet. Nem kevés kérdést szegezett a szerzőnek, idézetekkel alátámasztva azokat, ezáltal derítve fényt Bitó apokrif evangéliumának sarkalatos pontjaira. Fontos párbeszédek hangzottak el Jézus küldetéstudatáról, emberi mivoltáról, újjászületés iránti vágyáról, de legfőképpen az Újszövetségben meghúzódó antiszemitizmus, vagyis az istengyilkosság vádjának cáfolatáról. Vagy éppenséggel a bibliai karakterek és a történeti események életszagúságáról, hitelesebb értelmezéséről, mely ugyanakkor egyáltalán nem zárja ki a transzcendencia iránti agnosztikus vágyat.

Szelíd, olykor ironikus stílusával, a modern gondolkodásmódot az archaikus bölcsességgel ötvöző elbeszélésével Bitó több mint érdekes problémákat boncolgat. A hallgatóság pedig az érdekfeszítő mondanivaló és a játékos beszélgetés kettősségét élvezhette, ahogy szerző és moderátor néha évődve tárta fel A Névtelen evangéliumának egyetemes érvényű, napjainkra mégis oly igaz útmutatásait.

Hogy a bemutató semmiképp sem legyen hétköznapi, a fiatal, ám már számtalan nemzetközi sikerrel büszkélkedhető fuvolaművész, Kántor Adrienn lenyűgöző előadásában Astor Piazzolla szóló fuvolára írt tangóetűdje és más művek keretezték a dedikálással egybekötött, baráti hangulatú beszélgetést.

A könyv mondandójának egyértelmű sikerét az is jól illusztrálja, hogy közel félszáz példány kelt el, ami igencsak jelentős eredmény, miután az alig három héttel korábbi ünnepi könyvhéten két és fél száz példányt dedikált a szerző, és mindkét alkalommal korábbi művei iránt is nagy volt az érdeklődés.

83. Ünnepi Könyvhét - 2012. június 7-11.
Kedves olvasóim, leendő olvasóim, barátaim! Remélem találkozhatunk a könyvhéten.

 

Idén is ott leszek a Vörösmarty téren az ünnepi könyvhét minden napján, nemcsak a hivatalosan megadott időpontokban, hanem szinte folyamatosan a négynapos nyitva tartás alatt, a csütörtöki 16 órai nyitástól a hétfő 16 órai zárásig az Argumentum Kiadó (16-os) standján, az oroszlános kútnál, a nagyszínpad mögött, ahol szívesen beszélgetek olvasóimmal, leendő olvasóimmal. Kis eső sosem rettent el, csak vihar esetén vagy pár falatért hagyom el a teret, de az Argumentum munkatársai mindig el tudnak érni.

Akiknek megtetszik a legújabb Nem könnyű demokratának lenni című vagy valamelyik korábbi könyvem, annyira, hogy megveszik kedvezményes áron, választhatnak egyet ajándékkönyveim közül. Más érdeklődők az Érvek a nők legsajátosabb önrendelkezési jogának védelmében c. igen fontos, aktuális kiadványomat kaphatják meg ajándékba.

 

Nem_konnyu_demokratanak_lenni_szorolap_2012-06-06
A Sámson: A vadon fia könyvbemutatója - Örkény István Könyvesbolt - 2018. november 15.

A könyvet a szerző jelenlétében Szunyogh Szabolcs mutatta be; az eseményt Kőrössi P. József, a a Noran Libro Kiadó vezetője moderálta.

Részlet Szunyogh Szabolcs recenziójából:

…A könyv egyik nagy tanítása, és ez egy 56-os forradalmártól, aki előzőleg megjárta a komlói bányát, aki egyedül kezdte újra az életét Amerikában és létre is hozott egy világsiker-gyógyszert, hiteles: még a legrosszabb helyzetben sem vagyunk teljesen esélytelenek. Rajtunk is múlik, tudunk-e, bírunk-e, és főképp: akarunk-e belekapaszkodni a sors kínálta kapaszkodókba. Mert a sors nemcsak csapásokat tartogat számunkra, hanem kapaszkodókat is felkínál, csak tudnunk kell élni a lehetőségekkel. Ilyen kapaszkodó a regény szerint például az, hogy Sámson anyja nem hagyja magát meddőségre ítéltetni, felkeresi a filiszteus istent (Dágont) akiről az a hír járja, hogy segít az asszonyokon, és teherbe is ejteti magát. Második kapaszkodó: az apa, Manoah megérti és elfogadja ezt, csak félti a feleségét (házasságtörés vádja lebeg a feje fölött!) a megkövezéstől, ezért viszik ki Sámsont a vadonba, hogy ott titokban nevelkedjék föl. De ott sincs teljesen magára hagyatva, egy jólelkű a remete pártfogásba veszi. Miután megerőszakolta a saját apja, a kisfiú elbujdosik egy barlangba, de úgy alakul az élete, hogy társakra talál, akik őt vezérükké teszik, Izrael bírája lesz, sőt, ami mindennél többet jelent a számára: egy gyönyörű zsidó lány beleszeret. Vannak tehát társak, és van egy lány, aki tartalmat ad az életének. És: van ereje. Ha nekiveselkedik, legyőzi az oroszlánt is.

Gergely Beatrix felvételei

Szunyogh Szabolcs ismertetője bővebben: infovilag.hu

Lásd még a képgalériáknálés a videóknál